2017.05.10. 11:00, Fruzsi

Az első újítás az az, hogy elindítom a "Hírek a sztárvilágból" című rovatot. Mint az elnevezés is mutatja, ebben a sorozatban a sztárvilágból hozok nektek információkat. Igyekszem hetente összegyűjteni a legfontosabb információkat. Lássunk is neki az első ilyen adagnak.
Szülői örömök elé néz Nikki Reed és Ian Somerhalder:
Május 4-én kiáltotta világgá a Twilight egykori színésznője, és a Vámpírnaplókból megismert Ian Somerhalder, hogy szülői örömök elé néznek. A pár 2014 óta van együtt, és 2015 áprilisában házasodtak össze. Ian többször elmondta, hogy a Vámpírnaplók befejezése után szeretnének gyermeket, és ez össze is jött nekik, hiszen a TVD forgatásai februárban fejeződtek be. Arról, hogy a színésznő hányadik hónapban van, és milyen nemű a kisbaba még nincs információ, de sokan jelnek veszik, hogy Nikki kék ruhában van a képen.
Demi Lovato ismét szingli
A gyönyörű Demi Lovato tavaly nyár elején szakított előző párjával, akivel 6 évig alkotott egy párt. Ezt követően az énekesnő Guilherme Vasconcelosszal került kapcsolatba. A páros néhány hónapig járt együtt, majd a hét elején robbant a hír, hogy Demetria ismét a szinglik táborát erősíti.A szakítás oka az, hogy Demi úgy érzi, a férfi mégsem való hozzá.
Folyatatást kap a " Tizenhárom okom volt rá" című sorozat:
A Jay Asher nagysikerű könyvéből készült sorozatot idén mutatták be a közönségnek, és nagy sikert aratott a fiatalok körében. Ez oda vezetett, hogy úgy döntöttek, a sorozatot berendelik egy második évadra is. Selena Gomez, aki a sorozat executive producere, nagyon örül annak, hogy ilyen nagy sikert ért el a sorozat.
Elstartolt az idei Eurovizió fesztivál:
Idán Kijevben kerül megrendezésre a nagyszabású dalverseny. Ebben az évben Pápai Joci és az Origo képviseli Magyarországot. Joci Május 11-én fog színpadra állni, és nyolcadikként adhatja elő a dalt. Ha sikeresen veszi az akadályokat, akkor a 13-án megrendezett döntőben is láthatjuk.
Jennifer Morrison távozik az Egyszer volt,holnem volt-ból.
A színésznő úgy döntött, hogy 6 év után nem hosszabbítja meg a szerződését, így távozik a sorozatból. Jennifer élete egyik legjobb dolgának tartja ezt a szerepet, de úgy érzi, hogy itt az ideje annak, hogy váltson. A sorozat alakulását továbbra is nyomon követi majd, az Emma-t életre keltő színésznő.